A bakancslistás fesztivál: Wacken Open Air
2024. augusztus 10.
2024. július 31. és augusztus 3. között került megrendezésre harmincharmadik alkalommal a Wacken, ami Németország, sőt, a világ egyik legnagyobb és leghíresebb metálfesztiválja, amelyen végre-valahára sikerült részt vennem. Mivel a fesztivál megtapasztalása számomra nyugodtan nevezhető amolyan bakancslistás tételnek, így mindenképpen megér egy beszámolót – íme!
Nézzük, mivel állunk szemben
A Wacken Open Air (W:O:A) egy 1990 óta létező metalfesztivál, amit az azonos nevű Wacken település mellett rendeznek meg évről-évre, idén már 33. alkalommal (két év a covid miatt maradt ki). Az idei fesztiválon 85 000-en vettek részt, akik mind a fesztivál köré épült kempingvárosban laknak-élnek, sátoroznak, így hatalmas területet, 240 hektárt foglal el a rendezvény. Ami a koncerteket illeti: 4 nap alatt, 10 helyszínen 160 produkció lép színpadra, nem beszélve a rengeteg kisérő rendezvényről, egyéb eseményről.
Előzmények
Ha a szintén idén nyári Teutonic Big Four koncert kapcsán azt írtam, hogy egy évvel korábban indult a történet, akkor most azt kell mondjam, hogy a Wacken kaland kezdete 2022-re nyúlik vissza, ugyanis kereken két évet szorongattuk a belépőjegyünket a kezünkben, hogy végre karszalagra tudjuk cserélni a helyszínen.
Már hosszú évek óta téma volt, hogy egyszer el kellene menni a Wackenre, hiszen ez szinte alapvető kötelessége minden metálfejnek legalább egyszer az életben, de korábban számos ok miatt nem jött össze. Az egyik ilyen tényező, hogy a jegyértékesítés az adott évre mindig az előző évi fesztivál utolsó napján indul – és rendszerint le is zárul, mert órák alatt eladják az összes jegyet –, azaz kereken egy évre előre kell tervezni és behúzni a belépőt. Ehhez vegyük hozzá, hogy a jegyértékesítés megkezdésének pillanatában a várható fellépők csupán egy kis részét jelentik be (mondjuk 20-at a 150-ből), így némileg vakrepülésről van szó. És hát olyan helyzet is előállhat – ahogy az elő is állt –, hogy hiába van jegyed, időjárási okok miatt nem mehetsz be a fesztiválra.
Tehát, a mi Wacken belépőnket 2022. augusztus 6-án sikerült megvásárolni, amit ugye 2023-ban terveztünk felhasználni, ám ez sajnos nem jött össze. A tavalyi fesztivált, ha el nem is mosta el, de jelentősen korlátozta az a több hetes esőzés, ami akkoriban Észak-Németországot sújtotta. Ugyan elrepültem Hamburgba, a fesztiválhoz legközelebbi nagyvárosba, ahol egyébként harcostársam, jóbarátom Zotya is lakik, de a fesztiválra nem sikerült bejutnunk. A Wackent ugyanis egy hatalmas mezőgazdasági területen rendezik meg, amit teljesen szétáztatott a már említett esőzés, ahova ugyan közel 50 ezer embert beengedtek, de úgy 30-35 ezer további jegyvásárlót nem. A területen ugyanis sem parkolásra, sem táborozásra nem maradt további alkalmas felület, ezért korlátozásokat kellett bevezetniük a szervezőknek.
2023-ban így a fesztiválozás helyett hollandiai kirándulással, St. Pauli-meccsel és egyéb hamburgi programokkal kellett beérnünk, de nem volt kérdéses, hogy egy évvel később újra megpróbáljuk. Egyébként ebben a szervezők is partnerek voltak, mert a fel nem használt jegyek gyakorlatilag átválhatók voltak a következő, azaz a 2024-es évre.
2024
Így jutunk el idén július 30-ához, amikor Budapestről ismét Hamburg felé repültem, hogy beteljesítsük a sorsunkat… Dél körül landoltam, Zotya barátom pedig a reptéren várt, hogy célba vegyük a pincéjét, ahol igazi kempingező kánaán fogadott! Tudni kell, hogy Zotya egy fekete öves kiránduló, így minden felszereléssel rendelkezik, amire egy kéthetes, négy személyes családi nyaralás során szükség lehet a vadonban, és ez bőven lefedi két fesztiválozó faszi igényeit, sőt, sokszorosan meg is haladja azt! Itt tegyük hozzá, hogy az egész Wacken-ötletnek ez volt az egyik alapvető mozgatórugója, hogy Zotya jóvoltából rendelkezésre állt egy profi kempingszett, amelynek hiánya, beszerzése vagy logisztikája komoly fejtörést okozhat egy ilyen trip kivitelezése kapcsán, pláne, ha repülővel és nem autóval utaznál. Na és az sem elhanyagolható szempont, hogy Zotya otthonától Wacken csupán 80 km-re található.
Bepakoltuk a kocsiba a sátorozáshoz szükséges motyót és némi élelmiszert, majd útnak indultunk. Kicsit tartottunk tőle, hogy a fesztiválra igyekvő 85 000 ember csak komoly dugók és közelharcok árán tud majd a területre jutni, de felesleges volt az aggodalom. Nagyon ki van találva és hibamentesen le van vezényelve a bejutás és beparkolás, így gyakorlatilag várakozás nélkül jutottunk a campgroundra, ahol kb. 16 órakor húztuk be a kéziféket és 17:30-kor ütöttük be az utolsó sátorcöveket. Állt a bázis, beköltöztünk!
Bepakolás az autóba, kipakolás a campgroundra.
Egyik szomszédunk egy lengyel apa volt a fiával, a másik oldalunkon pedig egy svájci 60-as úriember olvasta az újságját, úgy tűnt, hogy nem ők fogják éjszaka ránk borítani a sátrat.
Mindez kedden történt, ami amolyan nulladik napként funkcionált, amikor még nem voltak koncertek (egészen pontosan csak néhány külső helyszínen voltak), de persze a fesztiválváros már állt, így unatkoznunk ekkor sem kellett. Első lépésként a karszalagunkat vettük fel, amelyen rajta volt egy mini fesztikártya, amit neten vagy a kihelyezett automatákon keresztül lehet feltölteni és érintéssel fizetni vele.
Ezután felkerestük a Farmer Market nevű bevásárlóudvart, ahol rengeteg étel és italféleség volt megvásárolható, akár nyers hús formájában is, amit a kihelyezett grilleken magának süthetett meg mindenki. A boltként funkcionáló sátor hátuljára egy hűtőkamion csatlakozott, így frissen és hidegen érkezett a fesztivál hivatalos söre is, ami egy Wacken designt kapott Krombacher volt, amit dobozban 2€-ért árultak. Igen, két euro. Németországban. Egy fesztiválon. Persze ezen az áron csak itt lehetett sört vásárolni, a mindenhol kapható csapolt változat 5,5 euroba került, ami kb. megfelel a Sziget árainak.
A dobozos fesztiválsör alkalomhoz illő csomagolásban..
Szóval az első nap délutánja a terület felfedezéséről szólt, nagyjából betájoltuk magunkat, hogy mi merre van, hol is fogjuk tölteni az elkövetkező 5 napot. Sajnos, a magyar Archaic zenekar Clubstage beli koncertjét nem sikerült meglátogatnunk, mert egyrészt megcsúsztunk időben, másrészt ekkor még sejtésünk sem volt róla, hogy merre találjuk ezt a helyszínt. Este még felkerestük a bázisunkhoz legközelebb található zuhanyzó sátrat, ami kulturált, gyors és melegvizes megoldást kínált a fürdésre. Nem túlragozva a témát, de a toalettekről is csak a legjobbakat lehet leírni, a konténeres WC-k porcelán fajansszal, folyóvizes öblítéssel és folyamatos takarítással várták a nagyérdeműt: 10/10 pont.
A Wackenre látogatók hamar rájönnek, hogy itt jóval többről van szó, mint egy fesztiválról, ahol éjjel-nappal szimultán mennek a koncertek. Az én tapasztalataim alapján három részre lehet bontani a történetet. Az egyik a fesztiválon való létezés, értem itt a sátorozást, alvást, tisztálkodást, napi étkezések bonyolítását. A másik blokk természetesen a koncertek látogatása, a napi programok kitalálása, megtervezése, a sok színpad és fellépő közötti eligazodás, jövés-menés, mert bizony volt, hogy napi 20 km is összejött a hatalmas területen való ide-oda mászkálások során. Ha valamit a sátorban hagysz, bizony 3-4 km séta árán tudod magadhoz venni, szóval folyamatosan észnél kell lenni, hogy mikor, merre, miért. A harmadik tevékenység pedig maga a Wacken city, hiszen egy 2000 lelkes városkáról beszélünk, amelyről a fesztivál a nevét kapta. Wacken településre is ki lehet sétálni, sőt, ki is kell, mert hatalmas élményt jelent. A városka főutcája ilyenkor mindkét végén lezárásra kerül, és minden létező területen, parkokban, kertekben, magánházak és vállalkozások udvarán vendéglátóhelyeket alakítanak ki. Vannak olyanok, több tízezren (!), akik jegy nélkül, csupán Wacken falut felkeresve érkeznek a helyszínre, hogy részt vegyenek ebben a hatalmas népünnepélyben.
1. nap
Szerdán nyitották meg a tényleges fesztiválzónát, ahol a színpadok találhatók, ide biztonsági ellenőrzés, célszerűen zsebtapogatás után lehetett bemenni. A Wackenen két gigantikus színpad van, a Harder és a Faster, egy óriási, ez a Louder, több nagy, ilyen a W.E.T., a Headbanger és a Wackinger és van közepes, pl. a Wasteland, amely előtt azért néhány ezer ember vígan el van. De vannak városi helyszínek is, ilyen az egyébként egész évben működő LGH Clubstage vagy a település temploma (!), amit ilyenkor Metal Churchnek hívnak és koncerteket tartanak benne. Ezen felül számos további kisebb helyszín is van, ahol, például beszélgetéseket vagy filmvetítéseket tartanak, de van két párhuzamos dedikálást, közönségtalálhatót bonyolítani képes építmény is.
A metalheadek bebocsátást nyertek a Szent Földre.
Az első utunk az egyik merch sátorhoz vezetett, ahol beszereztünk egy W:O:A vödörkalapot, mert úgy tűnt, hogy az idei Wacken nem az esőzésről, hanem a perzselő napsütésről fog szólni. Ezt támasztották alá a naptejspriccelővel sétálgató rendezők is, akik örömmel nyomtak fényvédőkrémet bárki tenyerébe, hogy bekenhessük magunkat. Közben a mellettünk lévő színpadon a lengyel Crystal Viper muzsikált, akik néhány szám erejéig ugyan megragadták a figyelmünket, de még nem igazán éreztük a feelinget, kicsit még szokatlan volt, hogy meredek napállásnál, már ebéd előtt bömböl a metál, így Wacken falu felé vettük az irányt. Amit a sátorhoz való mászkálásról írtam, a faluba történő bejutásra is igaz, 2-3 km-es, bő fél órás gyaloglással járó műveletről van szó.
A city főutcáján már állt a bál! Önjelölt DJ-k a kertjük hátsó teraszáról nyomták a rockdalokat, bőrbe, punk-taréjba, szegecsbe öltözött faszik táncoltak a Gangnam Style-ra, az utcán fel-alá hömpölygött a fekete pólós tömeg. Egyes helyek, mondjuk egy helyi lakos garázsbehajtóján felállított bár, önálló branddel bírnak és saját merch is vásárolható. A másik helyen valamilyen klub vagy közösség, szintén egy ház előkertjében, éppen egy friss tagot avatott, aki miután teljesítette a belépési feltételeket – vélhetően megitta, amit meg kellett –, büszkén húzta magára a testvériség pólóját, Mainstreet 49. felirattal.
Wacken település főutcája egy színes kavalkáddá alakul a fesztivál hetére... azaz dehogy színes!
Szinte tapintható volt az a speciális életérzés, ami ezt a helyet és közeget jellemzi. És akkor nem is beszéltünk még a fesztiválon részt nem vevők, de Wackent felkereső ezrekről, akik korábbi Wacken fesztiválok pólóiban, adott esetben gyerekkocsit tologatva, vagy épp járókeretet pakolgatva merültek el a forgatagban, itt tényleg 1-től 100 évesig terjedt a sokadalom életkora. A lábak között utánfutós háromkerekű biciklivel tekerő gyerek kacsáztak és gyűjtögették a kiürült italos dobozokat, amivel darabonként 25 cent betétdíjat keresnek a srácok. Mint egy speciális falunapon, amelyen csak csupa metálszívű, fekete ruhás ember vesz részt. Hátborzongató volt, természetesen pozitív értelemben.
Szintén érdekesnek tűnt a gépjárművek elől lezárt főutcán található benzinkút is, ami persze átalakította a fesztivál idejére a profilját és az autók üzemanyaggal való ellátása helyett az emberek töltésére fókuszált. A kútfejeken fesztiválozók könyököltek és fogyasztották a benzinkút shopjának hűtőiből megvásárolt italokat. A kút melletti zöldterületen kempingszékek, sörpadok kerültek felállításra, ahol kényelmesen ejtőzhettek a megfáradt látogatók.
Lemmy acélszobra és a cuccait bemutató vitrin az LGH Clubstage-ben.
Sétánk alkalmával az egész főutcát végig jártuk, egészen az LGH Clubstage mellett található Lemmy szoborig. A klub amolyan Lemmy emlékhely, van bent vitrin a Motörhead legendás vezérének cuccaival: kalap, csizma, basszusgitár és Jack Daniels, ahogy azt kell. Nem meglepő, hogy a hely tele van Lemmy-freskókkal, de a sörkertet is róla nevezték el, ott is van egy szobor, igazi zarándokhely. A színpadon ekkor valami Metallica tribute banda húzta a One-t.
Ötre értünk vissza a Holy Groundra, mert hát így hívják a fesztiválnak otthont adó területet – hogy máshogy!? A Louder színpadon ekkor kezdett a The Warning, akik előzetesen a „mindenképpen megtekintésre” jelölt, szűkített listámon is szerepeltek. A mexikói testvértrió hihetetlenül fogós muzsikája nagyon jól működött ebben a közegben is, holott ők „csupán” egy dallamos rockegyüttes, ami kissé kilóg egy metálfesztivál programjából. És, hát sokat dobott a hangulaton a rengeteg „Lucha Libre” maszkba bújt mexikói rajongó is, akik totál megőrültek a Villarreal lányoktól.
A nap további részét zúzósabb, thrash metalos aláfestéssel terveztük eltölteni, ehhez a Hellripper, a Crisix és az Evile volt a segítségünkre. A hármasból a Hellripper megugrotta a magasra tett lécet, kíméletlenül letarolta a színpadot, ahogy azt reméltük is tőle/tőlük. A Crisix hatalmas meglepetést okozva rántotta szinte extázisba a közönséget, hihetetlenül pörgős, szórakoztató és hangos bulit prezentálva. Míg az Evile csak hozta a kötelezőt, ami azért nem volt kevés, de a korábbi nagyszerű koncerteknek köszönhetően magasra került az ingerküszöbünk, így a többiek bőven elvitték előlük a babérokat. Az angolok produkciója után megkezdtük a zarándokutunkat a sátrunk felé, amit egy hömpölygő emberfolyó részeként tettünk meg…
A Crisix dobosa kézrő-kézre szörföl a közöség felett...
2. nap
A csütörtök egy kiadós rántottával indult, amit a sátornál készítettünk el a gázpalackkal működő tűzhelyen. Ezen a napon sem heverésztünk mert délben már tervezett programunk volt, a Dio Disciples nevű formációval volt találkozónk, akik Ronnie James Dio emlékzenekarként nyomják a legnagyobb metalnótákat a 2010-ben elhunyt énekes özvegyének, Wendy Dionak az irányításával, aki maga is jelen volt koncerten. A csapatban Dio egykori zenésztársai és barátai játszanak, amolyan szuper groupként, akiket ezen a fellépésen (és még három idei európai koncerten) megtámogatott Joey Belladonna, az Anthrax énekese is. Lúdbőrös pillanatokat hozott a koncert, nagyszerű élmény volt hiteles tolmácsolásban, élben hallani a Holy Divert vagy a Rainbow In The Darkot, amelyek gigantikus metalhimnuszok! Szoktam is mondani, hogy a Holy Divert simán lejátszanám egy erre tévedt UFO-nak, ha a heavy metalt kellene egyetlen dallal bemutatni.
Elég skizofrén szituáció egy Dio koncert urán ebédelni indulni, de ez volt a helyzet, az előző napi kellemes élmények nyomán ismét elhagytuk fesztivált és Wacken felé vettük az irányt. Mentünk is „Star” benzinkúthoz, ahol innivalót, szemben a Piraten Langos Loungeban pedig lángost választottunk. Négy óra felé tértünk vissza a színpadokhoz, ahol belehallgattunk a Rage, majd a Skeletal Remanis koncertjébe, de igazán a Messiah volt a napi elsőszámú kiszemeltem, akikre nagyon kíváncsi voltam, mert még sosem láttam őket korábban. A banda komoly restartban van, ugyanis új énekessel és egy elég izmos albummal vágtak neki az idei évnek, ennek megfelelően bennük volt a kraft és hibátlan gyalulást vezettek elő. Az új frontember, Marcus Seebach is ötcsillagos dalnok, bármely thrash/death gépezetben megállná a helyét.
A Messiah koncertje után szétváltunk Zotyával, mert ő egy német humorista (?) műsorát szerette volna megnézni, míg én az Incantation és a KK’s Priest programjának felületes követése mellett döntöttem. Közben felfedeztem a zenekarok merch standját is, csak azon csodálkoztam, hogy nem vettem észre hamarabb, mert akkora volt, mint egy hipermarket, saccra kb. 200 féle póló volt kirakva egy 5 méter magas falon. Közben belecsapott az Accept, ami alatt Zotyával újra megtaláltuk egymást. Igazából ezen az estén még az Opeth, Scorpions kettősre gyúrtunk. A rossz hír viszont az volt, hogy ütközött a két koncert, az Opeth tízkor, még a skorpiók negyedórára rá kezdtek.
Nem lévén más választásunk, az Opeth műsorral kezdtük a Louder színpadon, majd 30 perc múlva átvergődtünk a Harderhez, ahol addigra berúgta a motort a Scorpions. Mondjuk az, hogy a színpadhoz mentünk elég nagy túlzás, mert kb. 1 km-re tudtuk csak megközelíteni a pódiumot. Jó, nem léptem le pontosan a távolságot, de elég messze voltunk ahhoz, hogy még a gigantikus kivetítőkön se lássunk túl sokat. Egyszerűen áthatolhatatlan méretű és sűrűségű volt a tömeg, mint augusztus huszadikán a Duna-parton. Miután hozzávesszük, hogy annyira azért nem izgi a Scorpions, hogy dzsungelháborút vívjunk értük, inkább feladtuk. Azaz csak Zotya adta fel mert számára az Opeth komplex muzsikája sem szolgált alternatívaként, így ő sátor felé indult, én meg visszakavartam Åkerfeldék bulijára.
Valahol ott a messzi távolban a Scorpions muzsikál.
Hazafelé még benéztem a Wacken Official Merchandise szerény üzletébe, ami akkora volt mint egy cirkuszsátor és úgy tekergett benne és előtte a tömeg a nap 24 órájában, mint a reptéri csomagvizsgálatnál a legrosszabb rémálmaidban. Ha azt mondtam, hogy a zenekari shopban 200 féle motyó volt, az ide is igaz, annyi különbséggel, hogy itt csak Wacken logós cuccok voltak. Meg sem próbálom felsorolni mennyi póló, pulóver, törülköző, esőkabát, kalap, sapka, táska, kempingszék, hógömb(!), ezernyi biszem-baszom van a kínálatban, mert tényleg hajmeresztő. A legkomolyabbak több alkalommal is kiállják a sort, hogy az euro százasaikat elkölthessék. A legviccesebb, mikor már a 2024-es Wacken pólóban állsz sorba egy másik azévi Wacken pólóért.
Még éjszaka is hosszú sorbanállás vezetett a Wacken-cuccok mekkájába.
3. nap
Éjszaka volt egy kis eső, ami reggelre is áthúzódott, így a pénteki nap délelőttjét elpiszmogtuk a reggelivel, zuhanyzással, pihenéssel, és egy előebéddel, amit a rendezők hoztak házhoz néhány Maggi Ravioli konzerv formájában, amit a sátrak között osztogattak.
Fesztválmenü: halas szenya reggelire, csípős ravioli tízóraira...
...lángos ebédre, bajor kolbász vacsira.
A napra kiszemelt „tutira megnézendő” fellépők az Einherjer és az Unto Others voltak, előbbi 20 óra után, míg utóbbi hajnal egykor állt színpadra, így érthetően nem rohantunk, de kora délután már a színpadok között sétáltunk. Kezdésnek figyeltük kicsit a Beast In Black műsorát, majd a Xandriából fogyasztottunk néhány számot, végül a távozás mellett döntöttünk és léptünk a faluba. Tényleg van annyira izgalmas a településen való császkálás, hogy megéri néhány középszerű koncert helyett ezt választani programnak.
Eddig még nem említettem, de mindenképpen ki kell térni a rá, hogy a Wacken körül valami olyan hihetetlen brand épület fel az évtizedek alatt, hogy a látogatók zömén kizárólag Wacken pólókat lehet látni. Ide nem a zenekaros pólókat veszik fel a rajongók, hanem az előző években, illetve az aktuálisan vásárolt Wacken holmikat.
Az év minden napján nyitvatartó Wackenstore Wacken főutcáján.
Szóval ettünk, ittunk, megnéztük a főutcán lévő, egyébként az év többi napján is nyitva lévő Wackenstore-t, majd vissza a sátorhoz, majd vissza a fő színpadokhoz és hopp, már vagy 15 km benne is volt a lábainkban. Félnyolc fele csatlakoztunk be a Gene Simmons féle koncertbe, ahol hiába csendültek fel Kiss klasszikusok, elég hakniszagú volt a buli, így nem esett nehezünkre továbbállni és csatasorba rendeződni a Wackinger színpad előtt, ahol a norvég Einherjer vonta ki a kardjait. A viking tematikára építő csapat koncertjének minden pillanatát élveztük, nagyon jók voltak!
Az Einherjer nagyszerű produkciót vezetett elő!
Ezt követően a W.E.T. színpad következett, ahol Mikkey Dee és barátai vártak mindet, hogy eltolják a A Born to Raise Hell-től kezdve, az Ace of Spades-en át, az Overkill-ig az összes Motörhed klasszikust. Hakni volt ez is, de működött!
Itt tartottunk néhány órás koncertszünetet és megnéztük a Wasteland posztapokaliptikus világát. A fesztiválon belül egy külön blokkot képez ez a Mad Max filmeket idéző szekció, mindenféle lángot okádó rozsdás építményekkel, járművekkel és néha sokkoló jelmezbe bújt harcosokkal.
Hajnal egyre tértünk vissza a Headbanger színpadhoz, ahol az Unto Others zárta a napot. Én nagyon szeretem a 80-as évek heavy metaljába oltott, darkos, goth rockos muzsikájukat, amit kb. a Sisters of Mercy, a Joy Divison vagy a The Cure zenéjéhez lehetne hasonlítani. Hibátlan koncert volt, bármikor újraélném!
4. nap
Tekintve, hogy kb. háromra kerültünk hálózsákba nem ugrottunk ki kora reggel a sátorból. 11 fele megreggeliztünk, majd Zotya úgy döntött, hogy pihen még egy keveset, míg én a Faster színpadhoz indultam, ahol 11:30-kor a Tankard nyitotta a napot. Ugyan láttam őket két héttel korábban a Ruhrpott minifesztiválon, de annyira tetszett a műsoruk ott is, hogy szívesen újráztam.
Hogy mennyire volt hasonlatos a két koncert? A Gelsenkirchenben eljátszott 9 dal közül 8 itt is felcsendült, szóval elég vaskos átfedésben voltak! :) Végül 12 számot nyomtak le, ám a végén jött a csattanó, ugyanis az utolsó (Empty) Tankard című dalhoz beugrott Sabina Classen a Holy Moses énekesnője is. Ezután egy színpaddal arrébb oldalaztam, ahol az idén 50 éves Raven csapott bele a műsorába és ha már ott voltam, végig is néztem a 14 számos szettjüket. Előzetesen nem terveztem be az angolok koncertjét, de nem csalódtam bennük, nagyon szimpatikus figuráknak tűntek, jó volt látni őket.
A szombati nap fő célpontja számomra az Exumer volt, ugyanis életem első „műsoros” kazettája az ő első albumuk volt, ami máig nagy kedvencem és még sosem láttam/hallottam élőben őket. Erre a koncertre Zotya is becsatlakozott, így együtt élvezhettük a banda megalkuvásmentes, elsöprő erejű műsorát. Mem Von Steinnél kevés hitelesebb frontembert ismerek, elemi erővel, hatalmas színpadi jelenléttel áll bele a dalokba. Nem azt kaptam az Exumertől, amit vártam, hanem sokkal többet! Járt nekik a maximális 10 pont!
Alig lélegeztünk fel a német thrash brigád pusztításából, újabb csapás közeledett a szomszédos színpad irányából, ugyanis a kaliforniai Hirax készülődött. Nosza, hadd szóljon! Az ő megalakulásuk is 1984-re datálódik, bár az eredeti felállásból már csak az énekes Katon W. De Pena gyűri az ipart. A fellépésünk után visszaindultunk a sátorhoz egy kései ebédre. És milyen jól tettük, mert egy egész kiadós eső keveredett, amit a sátorban evéssel és egy rövid szunyókálással bekkeltünk ki. Az esőnek a Testament koncertje esett áldozatul, arról lecsúsztunk, de a negyed nyolcas Behemothra már frissen és üdén tértünk vissza.
Kellett is a frissesség, mert a lengyel horda olyan súlyt pakolt a nagyérdeműre, hogy azt el kellett tudni viselni. Nergalék szuggesztív műsora hátborzongatóan hatott, teljesen a hatása alá kerültünk. Cirkusz vagy sem, roppant mód működött a produkció, hangzásban és külsőségekben egyaránt. A Behemoth szintén a kellemes meglepetések sorát gyarapította!
A Behemoth előadása sokáig élni fog az emlékezetünkben.
Lassan estébe fordult a nap, ám a fesztivál nem lassított, csak úgy sorjáztak az izgalmas fellépők. Mivel átfedésben voltak, így feleztük a Cradle Of Filth és az Ammon Amarth koncertjét, majd néhány nóta erejéig bekapcsolódtunk a Flotsam and Jetsam fellépésébe. Azonban lehet, hogy kezdtünk elhasználódni, mert némileg közönyösen szemléltük a színpadi történéseket.
Az Ammon Amarth koncerjére is gigantukussá vált a tömeg.
Ezen a Mayhem 22:45-kor kezdődő 40 éves jubileumi koncertje azért változtatott valamennyire, mert bizakodva vártuk a műsort. Sajnos vagy sem, a helyzet az volt, hogy a Behemoth annyira kimaxolta a black metalos témát a koraesti koncertjével, hogy hiába a perfekt színpadkép, a tényleg hatásos háttérvetítés és a jól megdörrenő cucc a Mayhem nem vágott hanyatt bennünket. Zotya be is dobta a törölközőt és a 2024-es Wacken zenei részét lezárva, a sátor felé vette az irányt. Ugyan én maradtam még, de az előadás végét én sem vártam ki, mert még hátra volt egy titkos favoritom, az andorrai Persefone, akiknek a munkásságát a kezdetektől ismerem, így az ő koncertjük felé vettem az irányt. Nem is csalódtam, mert annak ellenére, hogy progresszív death metalban utazik az andorrai csapat, nagyon jó hangulatú, szinte vidám bulit csaptak.
Számomra a Persefone koncertje zárta a 2024-es Wackent...
Fáradtan, de elégedetten indultam a sátrunk felé, miközben a Headbanger színpad felől az Insomnium fellépésének hangjai próbáltak még maradásra bírni. Azt hiszem a zenei háttértáram, vagy memóriám, vagy mifeném csordultig telt, már egyetlen hang sem fért volna be a fülemen.
5. nap
Vasárnapra már csak az összepakolás és a táborbontás maradt, amit a reggeliző sátornál elköltött búcsúrántottával alapoztunk meg. Pikk-pakk az autóba került minden és ugyan némileg lassabban, mint a bejutás során, de szépen kicsorogtunk a fesztiválterületről és elindultunk Hamburg felé…
Búcsú a Wackentől – elfogyasztottuk a kilépőt.
Előzetesen sokat beszélgettünk a barátokkal arról, hogy vajon mi van a Wackenen, ami máshol nincs, mi az, amitől ekkora hype övezi a rendezvényt, holott a fellépők nagyjából megegyeznek más európai fesztiválok fellépőivel, sőt, akár találni kurrensebb kínálatot is. A válasz talán úgy fogalmazható meg a legegyszerűbben, hogy a Wacken nem egy fesztivál, hanem egy vallás. A fellépők természetesen jelentős részt vállalnak a rendezvény által kínált impresszióból, de nem rajuk múlik igazából. A közeg nyújtotta élmény sokkal jelentősebb és ez az amit nehéz szavakba önteni. De hogy frappánsan zárjam le a történetet: a Wacken-titkot nem lehet egy blog beszámolójának sorai között megtalálni, az meg kell tapasztalni.
Még búcsúzúól a hamburgi reptéren megtapasztalhattam a szervezők már-már fájó profizmusát, ugyanis egy merch pult ott is helyet kapott, hogy ha maradt még valami pénz a zsebedben, akár a jövő évi fesztiválpólóban is hazarepülhettél. De tényleg! :)
Lehetetlen a Wackenről vásárfia nélkül távozni...
4 nap alatt közel 30 koncertet fogyasztottam el részben vagy egészben, ami embert próbáló mutatvány volt, ám kétségtelen, hogy minden pillanatát élveztem. Köszönöm Wacken, köszönöm Zotya!
Mindez egy rövid videóban is megtekinthető.
A legjobb koncertek:
- The Warning
- Crisix
- Behemoth
- Unto Others
- Exumer
- Opeth
- Einherjer
- Tankard
