Kiállításmegnyitó a Körszállóban
2010. február 3.

2010. január 30-án került sor a Nappal és éjszaka című önálló kiállításom megnyitójára a Körszállóban.
Hatalmas havazással indult a nap, mintha az időjárás a téli témájú képeimre akarná felhívni a figyelmet – Budapestet gyakorlatilag betemette a hó. Aznap helyeztük fel a festményeket és a délelőtti odajutás is elég nehéznek bizonyult, ám az esemény ünnepélyességét mindenképp növelte a gyönyörű hótakaró. Ugyan félő volt, hogy a folyamatos havazás elveszi az emberek kedvét a megnyitótól, de szerencsére nem így történt és szépen megtelt érdeklődőkkel a kiállítás színhelyéül szolgáló terem. Nem beszélve róla, hogy az ilyenkor kimozduló kulturálódni vágyók duplán számítanak!
Köszönöm mindenkinek, aki eljött és velünk töltötte a szombat estéjét. Ám, aki nem tudott ott lenni és kíváncsi a kiállításra az 2010 február 28-ig megtekintheti azt a Hotel Budapest első emeletén, az éttermi előtérben.









