Ezek pörögtek a legtöbbet idén – év végi lemezlista 2021
2021. december 16.
Érdekes kérdés az év lemezeinek keresése, hiszen, ha megnézem a zenei portálok listáit sok esetben csupán halvány átfedésekkel találkozhatunk, jól jelezvén, hogy mennyire szubjektív dologról van szó.
Az nyilvánvaló, hogy a saját listám a hallójárataimon ebben az évben áteresztett zenékből fog összetevődni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy év 8760 órából áll és hogy a zenehallgatáson kívül azért elég sok teendője van az embernek, akkor ez a merítés elég korlátos. Szóval ne várja senki, hogy megtalálja a „nagy megfejtést”, csupán igyekszem csokorba szedni azokat a lemezeket, amik idén utat találtak hozzám, és amiket szívesen ajánlok azoknak, akik kedvelik a súlyosabb muzsikákat. Hogy a listám jogosságát nyomatékosítsam, gyorsan hozzáteszem, hogy ezeket a produktumokat vinyllemezen is megvásároltam – lehetőleg valamilyen színes-szagos, limitált verzióban –, így nem csak a levegőbe beszélek, hanem súlyos tízezrekkel támogatom meg az igazamat.
Ami a listát illeti: az első három helyezett annyiszor cserélt helyet a dobogón, ahányszor valamelyik lemezt meghallgattam, mindig az aktuálisan lejátszott lemezt téve a dobogó tetejére. Ennek megfelelően hármas holtversenyt kellene hirdetnem… Szintén megemlíthető, hogy a tízes lista középső-hátsó felébe elég masszív alkotások kerültek, és csak a dobogó közelében tapasztalható némi könyörület. Amíg tavaly a progresszív, dallamos zenék dominálták az év végi listámat, idén a halálfém került fölénybe.
(Ha esetleg szívesen meghallgatnál egy-egy dalt az alábbi csokorban szereplő lemezekről, akkor a poszt végére görgetve elindíthatsz egy lejátszási listát.)
Jöjjenek tehát az idei kedvenceim.
10. Warrior Path – The Mad King
Görögországból jelentkezett második lemezével a Warrior Path, akik true heavy/power metálban utaznak. A zenekar frontján a zseniális torkú Daniel Heiman áll, aki korábban a Lost Horizonnal alkotott maradandót. Ha szereted a havas hegycsúcson álló, kivont kardú metálharcosokat, akkor a Warrior Path bejövős lesz!
Ehhez a lemezhez fűződik az idei év legkomolyabb online dulakodásélménye is, hiszen a kiadó honlapja hosszú órákra összeomlott a rajongói rohamtól, amikor előrendelésre feltették a vinylváltozatot. Szerencsére a próbálkozásaimat siker koronázta és 3-4 órányi frissítés után végül megtudtam vásárolni a példányomat.
Létezik olyan kifejezés, hogy online tülekedés? Nagyon komoly harcot vívtam ezért a fekete/kék splatterért, amiből 150 db készült.
9. Iotunn – Access All Worlds
Amikor az első előzetes dalt meghallottam a Iotunntól, máris tudtam, hogy kincsre bukkantam. A progresszív metalnak címkézett dán banda, leginkább dallamos doom/death vonalon mozog. Az énekesi teendőket a Hamferðből ismerős Feröer-szigeteki Jón Aldará látja el, aki garancia a minőségre. Ennek meg felelően Jón jól meg is villantja a képességeit, hiszen a tiszta, dallamos énektől a halálhörgésig mindenben lesz részünk ebben az egyórás idő- és űrutazásban.
A legkisebb példányszámú változatban van meg az Iotunn bemutatkozása.
8. Yoth Iria – As The Flame Withers
Szintén Görögországból érkezett a Yoth Iria bemutatkozó albuma. A zenekart két kipróbált zenész alkotja, akik korábban a Rotting Christ csapatát erősítették. Az új formációval hasonló úton járnak, mint az anyacsapattal tették, hiszen annak megalkotásában is döntő érdemeik voltak. Skatulyákat tekintve heavy/doom és epikus black metal misztikus keverékéről beszélhetünk, olykor kifejezetten melodikus szerzeményeket szülve. Több helyen nevezték az albumot 2021 egyik legfontosabb lemezének és emlegették a legerősebb bemutatkozásként is, szóval illik így állni hozzá.
7. Memoriam – To The End
A Memoriam egyértelműen a Bolt Thrower-örökségét viszi tovább. Nem csak Karl Willetts énekes okán, hanem zeneileg is azonos pályán közlekedve. A műfaj death metal, abból is a néha belendülős, de alapból a lassan aprítós fajta. Mivel a háborús tematika nem áll távol a csapattól leginkább egy tankhadosztályhoz hasonlítható a birminghami alakulat, akik lassan, de biztosan gázolnak át minden eléjük kerülő akadályon. Részemről maximális tisztelettel viszonyulok Willetts úr munkásságához. Kompromisszummentes, megalkuvást nem tűrő muzsika, amit csak a megfelelő előképzettséggel rendelkező hallgatóknak ajánlok.
8-10 féle színben jelent meg a lemez 100-100 példányban, ez egy „oxblood red” változat.
6. Inhuman Condition – Rat God
Pont abba a demográfiai sávba tartozom, aki tudja, hogy milyen volt a megjelenéskor először meghallgatni a Death – Leprosy vagy a Pestilence – Consuming Impulse albumokat… Az Inhuman Condition debütálása éppen ezt az élményt adja. Pont azt, amit egy death metal albumtól elvár az ember: brutális riffek, gyilkos szólók, zsigeri hörgés, ötletes dalok. A zenekar húzóneve Terry Butler, aki egy igazi death metal veterán, akinek a nevéhez olyan zenekarok lemezei kapcsolódnak, mint a Death, az Obituary, a Six Feet Under és ugye a Massacre, ahol az utóbbi az egyértelmű kapcsolódási pont jelen albumhoz, hiszen Inhuman Condition a Massacre 1992-ben megjelent lemezének a címe is. Ha éled a műfajt, akkor csalódás kizárva, ez év meglepetése ez a lemez, mint egy váratlan ajándék.
5. 1914 – Where Fear and Weapons Meet
Az ukrán 1914 nevű zenekar – mint azt a névként választott évszám is sugallja – az első világháború borzalmait kívánja elmesélni a hallgatóságnak. Teszi mindezt egy egyedi zenei világot építve, black, death és doom elemeket és egyéb hangszeres megoldásokat, pl. fúvósokat vegyítve. A lemez hitelesen idézi meg a háború poklát, egy-egy katona félelmein, sorsán, túlélésén vagy halálán keresztül pillantva be a lövészárkok bűzös mocskába. Az album csúcspontja az ...And A Cross Now Marks His Place című opus, amely egy közlegény halálát meséli el, akit 1918. május 20-án öltek meg. A dal szövegéül az az eredeti levél szolgál, amit az elesett katona édesanyja kapott, amelyből megismerhette a fia hőstetteinek és halálának történetét. Hátborzongatóan hangzik? Az is! Hiteles, intenzív és mélyreható az egész album. Csak erős idegzetűeknek!
4. Hooded Menace – The Tritonus Bell
Furcsának tűnhet, hogy egy doom/death zenekar hatodik albuma felkúszik egy kedvenclistára úgy, hogy az ezt megelőző albumok jobbára elkerültek. Most mégis erről van szó, mégpedig azért, mert a Hooded Menace egy viszonylag stabil keretek között mozgó műfajba tudott friss vért pumpálni az új lemezével. Ha a korai Paradise Lost és doom metal fénykora közel áll hozzád, akkor a finnek műsorára érdemes rápróbálni, akik fogós heavy metallal és kellemes melodeath ízekkel fűszerezték az új albumukat. Ha valami igazán kriptaszagú csemegéhez támadna kedved, akkor pattintsd fel ezt a korongot!
A 4. hely mellé egy különdíj is jár: ez az albumborító a legmetálabb az idei termésből. Csillagos ötös!
3. Unto Others – Strength
A zenekar 2019-ben adta ki Mana címmel a bemutatkozó lemezét, amely igazi underground bombaként robbant és nagyon sokan megjegyezték a banda nevét: Idle Hands. Idle Hands? Igen, az élet ugyanis közbeszólt mert felbukkant egy másik együttes, akik már használták ezt a nevet, így főhőseinknek új brand építésébe kellett fogniuk, ez lett az Unto Others. Tehát, némileg nehezített pályán érkeztünk el a második albumig.
A Mana számomra beterítette 2019 második és 2020 első felét annyit pörgött a lemez, így türelmetlenül és magas elvárásokkal vártam a folytatást. Az első lemez óta a Roadrunner kiadóhoz szerződött a csapat, ami jól jelzi a bennük rejlő potenciált. A második albumon az Unto Others folytatja az Idel Hands által megkezdett darkos, gothos, sötét tónusokkal teli utat, talán kicsit még komorabbra hangolva az összképet. Egyszerre súlyos és dallamos a muzsika, abszolút kiforrott produkció, kiemelkedve az óriási zenei dömpingből. Sajnos a vinylváltozat a lemezgyárókat is sújtó gyártáskapacitási és alapanyag problémák miatt késik, és csak 2022 áprilisában fog megérkezni, de meg van rendelve! Naná!
2. Leprous – Aphelion
A progresszív jelző a Leprousra lett kitalálva, hiszen rengeteg kreativitás, kísérletezés, kockázatvállalás jellemzi őket. A korábbiakhoz képest most még bátrabban nyúltak az elektronikus hangszereléshez és minden eddigitől bátrabban engedi ki a hangját Einar Solberg, ami eddig is a vezérfonala volt a zenekar munkásságnak. Hihetetlen dallamokat, ütemeket, harmóniákat, magasságokat és mélységeket kapunk az Apheliontól, ami nyugodtan nevezhető remekműnek. Közelebbi műfajbesorolással meg sem próbálkoznék, hiszen a Leprousnak saját világa van, amelyben nincsenek korlátok. Ajánlom mindenkinek, hogy a norvég csapathoz hasonlóan, lépjen túl a komfortzónáján és legyen találékony, felfedező – tárja ki a szívét, lelkét és persze a fülét.
1. Soen – Imperial
Korábban divat volt bármilyen Soennel kapcsolatos mondatot azzal kezdeni, hogy az ex-Opeth dobos, Martin Lopez bandája, illetve kötelező jelleggel kellett a Toolt emlegetni, azonban ezek az idők már elmúltak, hiszen a Soen saját jogán játszik a legmagasabb ligában. A horzsoló, fémes alapokra építkező szerzemények fantasztikus dallamokat rejtenek, amit egy zseniális énekes, Joel Ekelöf küld föld körüli pályára, ahol az örökkévalóságig keringenek majd. Nem akarnék más zenekarneveket puffogtatni, pedig bekészítettem a tárba a Haken, a Riverside vagy az Anathema nevét, mert a Soen annyira Soen, hogy nincs szükség a hasonlítgatásokra. Aki ismeri őket, azt tudja, hogy miről beszélek, aki meg nem találkozott még velük, az gyorsan ejtse meg az ismerkedést. Mivel januári megjelenésről van szó kijelenthető, hogy az Imperial volt a zenei aláfestése az évemnek. Fogós, ragadós, nem felejtős, veled maradós!
A lemezklubos gyűjtőtársakkal a zenekartól rendeltünk 1-1 példányt ebből a „translucent smoke” változatból.
Kimaradók
Mivel egy húszas listát is gond nélkül összetudtam volna dobni, ezért ejtsünk szót azon kimaradókról, akikért fáj a szívem. Mindenképpen a Gojira – Fortitude lemeze kívánkozik az élre, ők talán pont azért csúsztak ki mert annyira kézenfekvő lett volna a jó helyezésük. Hasonló okok miatt nem emeltem ki a Mastodon – Hushed And Grim albumát sem, velük úgyis szembetalálkozik a kevésbé underground rajongó is.
2021-es albumok, amik nem kerültek be a 10-es listába, pedig van itt néhány méregerős anyag.
A kevésbé egyértelműek közül jószívvel ajánlom a csontdarálóra nyitott hallgatóknak a Bæst – Necro Sapiens lemezét, amely egyszerre előremutató és mégis old school – nagy kedvencem lett. A dán srácok öblös hörgéssel kísért death metalja igazi műfaji gyöngyszem. Mindenképpen megemlítem, mert hatalmas örömöt okozott a Mordred visszatérése, akik, ha jól számolom 27 év után készítettek teljes hosszúságú albumot. A The Dark Parade lemezzel nagyszerűen megidézték a hőskort és néhány igazán jó kis dallamos, thrash-es, Faith No More-os, szkreccseléssel kísért dallal jutalmazták meg a rajongókat. Az Exodus – Persona Non Grataja is jó esélyekkel indult a fenti listában és sokáig tartotta jó pozícióját, de a kezdeti lelkesedésem kicsit alábbhagyott, így hagyok még időt a lemeznek – ettől függetlenül az év thrash-albuma, ez nem is vitás! Szintén thrashben utazik a Cryptosis, akiknek a név- és stílusváltás utáni első lemezük (korábban ők voltak a Distillator), a Bionic Swarm nagyon meggyőzre sikerült. Az utolsó pillanatban került ki a tízes listából a Dold Vorde Ens Navn – Mørkere című debütje. A DVEN ezer szállal kötődik a black metalhoz, ám mégis egész más megközelítésben adják elő a mondandójukat. A banda hadvezére Håvard Jørgensen, aki az Ulverben töltött évek alatt bevéste a nevét a norvég feketefém nagykönyvébe. A Mørkere kifejezetten változatos, olykor furcsamód dallamos, egyedi hangulatú album, amit bátran ajánlok minden, extrém muzsikára nyitott zenerajongónak.
+1 Wolf Alice – Blue Weekend
Azoknak, akinek megfeküdte a gyomrát a sok halálmetál ráadásként ajánlok egy lazább hallgatni valót. A Wolf Alice egy angol alternatív rock banda, akik a harmadik lemezüket adták ki idén. A négytagú zenekar, amelynek az élén egy karakteres énekesnő, Ellie Rowsell áll, úton van a világhírnév felé. Ezen az úton a Blue Weekend egy újabb mérföldkő, amely a korábbi dühösebb megközelítést egy kicsit borongósabb, merengőbb hangvételre cserélte. Ráadásul az év végi Spotify-összesítésemből azt is megtudtam, hogy az idei évben az általam egyik legtöbbet hallgatott dal a The Last Man On Earth volt, ami ezen a lemezen található (a másik a Sanctuary örökbecsű slágere, a Future Tense volt).
Hogy mindez ne csak betű- és karakterhalom legyen, hallgasd is meg a fenti listában szereplő lemezek egy-egy dalát:
