Tíz lemez, amely kilóra megvett 2020-ban
...és amelyeket én is megvettem
2020. december 8.
Komoly hagyományai vannak a zenerajongók és a zenei szaksajtó körében az év végi listák írásának, amelynek során az önjelölt ítészek az adott évben megjelenő lemezekből állítanak fel szubjektív sorrendet. Az alábbiakban az én személyes kedvenceim jönnek 2020-ból.
A kedvenclisták összeállításának vannak tényszerű és egyéni benyomásokon alapuló szempontjai, én ezeket próbálom olyan arányban vegyíteni, hogy egy komolyan vehető végeredmény szülessen.
Milyen segítséget vehet igénybe az egyszerű listaíró, hiszen a jelen pillanatban valószínűleg a legfrissebb élmények dominálnak legélénkebben az emlékezetemben? Nos, több kapaszkodó is akad. Az egyik a Spotify-alkalmazás, amely az egyik elsődleges – ám nem kizárólagos – online zeneforrásom, és amely elég jól összegzi, hogy az adott évben melyik albumot vagy dalt mennyire gyakran játszottam le. A másik támpont, amelyre még stabilabban támaszkodhatom, a saját lemezgyűjteményem. A legtöbb esetben nem vakon – ha úgy jobban tetszik „hallgatatlanul” – vásárolok meg egy vinylt, hanem előzetesen belefülelek az adott produktumba, így szinte biztosra menően igyekszek választani. Ebből egyenesen következik, hogy a sok-sok zenehallgatásnak az egyik legfőbb célja a folyamatos „minőségellenőrzés”, hogy végül az adott év termésének legjavát lemezen is a magaménak tudhassam. Márpedig ha ez igaz, akkor ez annyit jelent, hogy egy év végi lista összeállítását megoldhatom úgy, hogy átlapozom az adott évben megjelent és megvásárolt lemezeimet, majd kiválasztok közülük tízet – mert, hogy ennyit illik egy listára tűzni.
Számomra elfogadható ez az érvelés, így ebbe az irányba haladok tovább és kiválogatom a lemezgyűjteményem idén megjelent, legszeretettebb darabjait. Igyekszek majd egy-két mondatot írni az adott albumról, hogy azok is képet kaphassanak róluk, akik esetleg nem ismerik az előadót. Emellett szólok magukról a hanglemezekről is, mert akad közöttük egy-két érdekes kiadvány is.
10. Kalandra – The Line (2020)
A magyar füleknek ismerősen csengő zenekarnév egy norvég együttest takar, akik az HBO Nordic sorozatához írt dalokkal kerültek az érdeklődés középpontjába. A női énekessel felálló csapatnak október végén jelent meg a debütlemeze. Ha a zenéjüket ismert előadókhoz kellene hasonlítani, olyan neveket írhatnánk, mint Röyksopp, Björk, Wardruna vagy The Cranberries. Alternatív pop, rock és északi népdalok motívumai keverednek éteri, lebegő hangulatban, elvétve metált is tartalmazva...
Időben eszmélve a By Norse Music kiadótól sikerült rendelni egy 100 db-os fehér vinylt.
9. Pain Of Salvation – Panther
A POS az egyik legkiszámíthatatlanabb zenekar, akik úgy tévedtek mindig újabb és újabb ösvényekre és változtak folytonosan, hogy közben végig megőrizték a saját stílusukat. Az ő esetükben metálról már alig-alig lehet beszélni, hiszen a Panthert inkább jellemzi valami furcsa elektro-megközelítés, a gitárok hangját úgy kell nyomozni. Borult, kreatív és teljesen egyedi a produkció. Az általam birtokolt lemez egy 200 példányban készült „albínófehér” változat, amely a zenekar webshopjából került előrendelésre hónapokkal a megjelenés előtt.
A lemezborítót az énekes, Daniel Gildenlöw dedikálta és egy szövegrészletet is írt rá, gyakorlatilag teljesen egyedivé téve a kiadványt.
8. Ozzy Osbourne – Ordinary Man
Nem számítottam rá, hogy Ozzy még valaha fog lemezt kiadni, így aztán nagyon örültem az Ordinary Man-nek. Talán lehetek annyira elfogult a Sötétség Hercegével kapcsolatban, hogy ha lemeze jelenik meg, akkor az garantáltan felkerül az év végi listámra, pláne, hogy zeneileg sem okozott csalódást, sőt! Ami a begyűjtött fizikai hanghordozót illeti, sikerült a legkisebb példányszámban megjelent vinyl-verzióból elcsípni egyet, ami egy 300 darabos átlátszó/fekete márványos változat. Megmutatni sajnos nem tudom, mert bontatlanul került a polcra, de ne aggódjatok, azért van hallgatható példányom is, az egy füstös ezüst deluxe verzió.
Ozzy Osburne – Ordinary Man
7. Katatonia – City Burials
Tisztán emlékszem arra, amikor bementem a debreceni Piac utcán lévő egykori hanglemezboltba és a kezembe akadt egy kazetta, amelynek a borítóján egy halott madár volt. Az együttes neve nehezen olvasható, tekergős betűkkel volt írva, ez volt a Katatonia második albuma, a Brave Murder Day. Ez lassan 25 éve volt, azóta ismerem a zenekart, akik túl sok vidám melódiát nem kreáltak a pályafutásuk során. Az elmúlt néhány albumuk nem ragadott annyira magával, ám az idei korong nagyon megfogott. Hiába sötét, szomorú és melankolikus, én érzem kicsillanni belőle a reményt.
A gyűjteményembe egy 300 példányban kiadott fehér lemez került.
6. Thy Catafalque – Naiv
Nagyon örülök, hogy egy magyar produkciót is felrakhatok a listára. A Kátai Tamás nevével fémjelzett Thy Catafalque kilencedik albuma a francia Season of Mist kiadó gondozásában jelent meg januárban. A dalokban hangszerek és műfajok sokasága örvénylik egységgé, a felcsendülő muzsika pedig éppen annyira magyar, mint amennyire nemzetközi, jól megfér egymás melett némi poszt black metal és a népzene. Aki esetleg nem ismerné Tamás (és vendégművészeinek) zenéjét, az mielőbb pótolja, mert hatalmas élménytől fosztja meg magát.
Ezt a fantasztikus alkotást egy átlátszó, piros, 170 példányban megjelent vinylen van szerencsém bírtokolni és hallgatni.
5. Paradise Lost – Obsidian
A Paradise Lost pályafutását gyakorlatilag teljesen végigkíséri a zenerajongó énem, hiszen 1990-ben megjelent első albumuktól kezdve nyomon követem őket. Hallhatatlanságukhoz kétség sem férhet, hiszen olyan mesterműveket adtak ők a világnak, mint az Icon, vagy a Draconian Times. Nem mondom, hogy mind a 16 lemezük óriási kedvencem, de az tény, hogy az idei alkotásuk nagyon beszippantott és rengeteg alkalommal hallgattam már, kétség sem férhet hozzá, hogy előkelő helyük van a listán!
Az Obsidianból megvásárolt példány egy 500 darabra limitált átlátszó zöld/fekete splatter-változat.
4. Ulver – Flowers Of Evil
A stílusát tekintve kategorizálhatatlan norvég zenekar járt már sokfelé a zenei közegben, azonban ha az új albumukat kellene röviden jellemezni, akkor egyértelműen a Depeche Mode neve merülhet fel iránytűként. Az egykor folkos black metallal is karon fogva járó zenekar mára a melankolikus szinti-pop nyelvén fogalmazza meg a mondandóját. Számomra is meglepő módon, pillanatok alatt kúszott be a zenéjük a hallójáratomon keresztül a szívembe-lelkembe és törtek az idei kedvenceim közzé. (Apró érdekesség és némi magyar vonatkozás a borítóval kapcsolatban: a borítón Renée Jeanne Franconetti látható a Jeanne d’Arc szenvedései című, 1928-as dán némafilm címszerepében. A film operatőre az Oscar-díjas Máté Rudolf volt.)
Egy szürke színű, 1000 db-ban megjelent lemezen hallgatom az Ulvert.
3. Fates Warning – Long Day Good Night
A progresszív metál úttörői a tizenharmadik lemezükkel sem tértek le a járt útról, de miért is tették volna? Fátyolos, selymes, melankolikus zenéjük 72 percnyi változatos csodát rejt a rajongóik számára. Csalódás kizárva! A lemez előrendelésének indításakor kb. fél percem volt gondolkodni, mielőtt az enter-gombara csaptam volna.
Az általam birtokolt legkisebb példányszámú, 100 db-os széria percek alatt fogyott el – két hónappal a megjelenés előtt.
2. Psychotic Waltz – The God-Shaped Void
A Psychotic Waltz szintén régi motoros a progresszív zenekarok között, akik 1990–1996 között négy nagyszerű lemezt is kiadtak, majd 1997-ben bedobták a törölközőt. Remegő térdekkel vártam hát a viszontlátást (hallást), amelyre 24 évet kellett várni. Szinte hihetetlen, de képes volt a zenekar folytatni annak az ívnek a továbbrajzolását, amit negyed évszázaddal ezelőtt hagytak abba. Igazság szerint két első helyezetett hirdetnék, mert a The God-Shaped Void az év egyik csúcspontja, maximálisan elégedett vagyok minden hangjával. Ha minden jól alakul, akkor jövő májusban személyesen is láthatom őket, hiszen tervben van egy turné és egy budapesti koncert – remélem, hogy megvalósul.
A Psychotic Waltz nagy visszatérését egy átlátszó, kék színű, 200 db-ra limitált kiadású hanglemezen tudhatom a magaménak.
1. Green Carnation – Leaves Of Yesteryear
A Green Carnation-nel közös utunk is évtizedekre nyúlik vissza, mindig is a szívem csücskében volt a zenekar helye. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a norvég csapat 14 év után – amelyben egy 7 éves teljes pause is volt – jelentkezett új albummal, akkor kijelenthető, hogy a várakozásaim nem voltak kicsik. Azonban a címadó dal meghallgatásakor, amely megelőzte a megjelenést, már tudtam, hogy újabb csoda született. A Leaves Of Yesteryear című 8 perces szerzemény tartalmazza mindazt, amiért szeretni lehet a Zöld Szegfűt. Ha csak ezt az egyetlen dalt írták volna meg, akkor is örökre hálás lennék nekik. A 45 perces lemezen öt dal szerepel, amelyből csak három új szerzemény. Ezek mellé felkerült egy régi daluk újrafogalmazása és egy Black Sabbath-feldolgozás is. Azonban hiába tűnik kurtának így leírva, meghallgatva teljes és egész. Egy pillanatig sem kellett gondolkoznom rajta, hogy hova kerül a listámon: az Év Lemeze!
Hatalmas öröm, hogy a Green Carnation visszatérését a legritkább verzióban, egy 100 db-os lila vinylen birtokolhatom.
Ezen a ponton szeretnék köszönetet mondani néhány lemezgyűjtő barátomnak, akikkel közösen sok, valóban különleges hanglemezhez sikerült hozzájutnunk ebben az évben. Nélkülük sokkal unalmasabb lenne a lemezgyűjtés (és sokkal több lenne a pénzem).
A listát elnézve teljesen egyértelmű, hogy a szomorkás, nyugisabb, progresszívebb zenék uralták számomra az idei évet. Pláne szembeötlő ez, ha visszapillantok a tavalyi kedvenceimre, ahol olyan nevek szerepelnek, mint a Suicidal Angels, az Exumer, a Possessed, a Xentrix vagy az Exhorder – erős thrash metalos túlsúlyt mutatva. Kifejezettem szerettem volna több zúzósabb bandát is a 2020-as listára juttatni, hiszen akad merítés belőlük is bőven a lemezeim között, de végül nem jártak sikerrel. Van olyan album is, ami egyszerűen nem kapott még elég időt a hallgatásra, így nem volt esélye a listára kerülni, ilyen pl. a The Ocean Collective vagy a Killer By Killed idei munkája, vagy olyan kedvencjelöltek, akinek bár megjelent, de még nem ért el a hangordozójuk hozzám (Draconian, Eternal Champion).
Talán a kétszer is felfutó világjárvány, a több hónapnyi home office az oka, de nálam a borongós, dallamos zenék nyertek idén.
→ Update! ←
+1 DRACONIAN – Under A Godless Veil
Nagyon sajnálom, hogy a beszámoló végén említett egyik zenekar idei korongja csak a cikk megírása után érkezett meg hozzám, mert bizony ez az album kiszorított volna valakit a fenti tízesből. Nem szokás egy listába utólag belepiszkálni, így nem módosítok a már leírtakon, de egy különdíjat ki kell, hogy osszak – amolyan update-jelleggel.
Az 1994-ben alakult svéd Draconian hetedik lemeze a titkos befutó, akiket a dobogó bármelyik fokára felrakhatnék. A muzsika alapvetően sötét és súlyos, a doom metal elég stabil keretei között mozog, hörgő férfi, angyalhangú női énekes leosztásban. Ha ismert(ebb) pályatársakat kellene felsorolni, akkor a My Dying Bride, az Anathema vagy a Katatonia említhető rokonként, ám még mielőtt bárki klónbandaként gondolna rájuk, leszögezem, hogy a Draconian ugyanebben a ligában játszik. Miazhogy! Ráadásul Heike Langhans személyében egy olyan tehetség áll a mikrofonnál, aki az egész metálszcéna egyik legszebb hangú énekesnője. A dalok csodálatosak, a hangulat lúdbőrt okozó, a megszólalás etalon. Új kedvencet avattam!
