ÍGY KÉSZÜLT!



2010-11-29 14:17:06

Kiállítás: közös festés, Büdös Vornyik...


A KÉP A FALON kiállítás-sorozat 2010 júliusban indult útjára egy közös kiállítással, amelyen a www.kepafalon.hu festőművészeti honlap alkotói közül 10 művész mutatta be munkáit. A honlap mind a művészek számában, - amely már elérte az ezres nagyságrendet - mind a feltöltött műalkotások tekintetében folyamatosan gyarapszik, így fél év alatt a harmadik kiállítás valósul meg, hiszen a szervezőknek van honnan meríteni. Természetesen továbbra is az a cél, hogy a legtehetségesebb alkotók kapják meg a lehetőséget.

A kiállítás-sorozatra egyféle művészeti szimbiózis, amely elismerés a művész számára, hiszen a KÉP A FALON többezres közösségét képviselheti a nyilvánosság felé és megtisztelő a honlapnak is, hiszen annak rangját és értékét növeli, hogy a művészek a közösség tagjaként lépnek a közönség elé.

A harmadik KÉP A FALON kiállításon bemutatkozó művészek:

B. Molnár Annamária
Fejes Sándor
Fülöp Miklós
Harsányi Zsuzsanna
Huszár Boglárka
Keresztes Ágnes
Makkai József
Orbán László
Palásti Renáta
Zétényi János

A kiállítást támogató Ship-Art festővászon manufaktúra és a Magyar Művészellátó jóvoltából a kiállító alkotók festésre invitálják a látogatókat, - akik között minden bizonnyal szép számban lesznek festőművészek - így a megnyitó estéjén, a helyszínen egy közös festmény is el fog készülni.

A kiállítást december 11-én szombaton 18 órától Kate Endresz-Roberts lakberendező, televíziós műsorvezető, az Álomépítők című műsor egyik házigazdája nyitja meg.

A hangulatról a Büdös Vornyik zenekar gondoskodik, amely magyarországi és erdélyi tradícionális népzenét játszik.

Helyszín: Kertész29 Galéra
Cím: 1073 Budapest, Kertész u. 29.
Megnyitó: 2010. december 11. 18 óra

A kiállítás december végéig tekinthető meg a galéria nyitvatartási idejében, keddtől szombatig 12 és 20 óra között.







www.zeusnet.hu